Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

2009. április

Pátyi Tavasz 2009

Május első hétvégéjén immár negyedszer rendezték meg a Pátyi Tavasz című háromnapos fesztivált, amit kiemelten támogat Páty Község Önkormányzata, szervezője pedig az Alapítvány Páty Fejlesztéséért.

A megnyitó után a programok sora május 1-jén kispályás focibajnoksággal indult, majd ökölvívó bemutatóval folytatódott. Nem maradt el a hagyományos virág- és kirakodóvásár sem, mint ahogy a kicsik számára is voltak egésznapos programok. Újdonság volt idén, hogy rendezvények nemcsak a hagyományos faluközpontban voltak, hanem a Zsámbék irányába hatalmasra nőtt település új részén is, az ún. "zsámbéki kanyarban".

A Heinz Fath vezetésével Pátyra látogató kirchheimi testvérvárosi küldöttséggel egy 25 tagú ifjúsági fúvószenekar is érkezett, akik szombaton egész nap fáradhatatlanul szolgáltatták a jóféle bajor talpalávalót. Nem beszélve arról a több hordó finom sörről, amit ajándékként csapoltak ki a nézők között.
Spányi Antal, a székesfehérvári egyházmegye püspöke hosszas előkészítés után jött el Pátyra, hogy vasárnap délelőtt búzaszentelő misét celebráljon az épülő pátyi templom még csupasz falai között. A nagyjelentőségű eseményen 4-500 fős közönség vett részt, közöttük díszvendégként Páty bajor testvérvárosának, Kirchheimnek a küldöttsége. A püspök - miután köszöntötte a jelenlévőket - utalva az előző számunkban általunk is említett pénzszűkére türelmet és megértést kért mindazoktól, akik érthető módon minél előbb szeretnék birtokba venni az új pátyi templomot. Ennek elősegítésére az egész egyházmegyében gyűjtést indítottak. A püspök Isten áldását kérte mindazokra, akik a templom felépítésén munkálkodnak, majd megáldotta az odakészített zöldellő bűzaszálakat.
Péntek délelőtt Balzsay Károly ökölvívő mesteredző vezetésével a KSI tanulói izgalmas és látványos bemutató mérkőzéseket vívtak a Czeizing Ottó (Tel.: 30-952-7833) által felkészített pátyi fiatalokkal. A barátságos mérkőzések után a fiatalok és idősebbek a Landora Pizzériában ebéd mellett folytatták az ismerkedést.
Vasárnap délután félórás látványos sport-tánc bemutatónak tapsolhattak a nézők. Péterffy Judit (Tel.: 30-950-6966) többszörös magyar bajnok vezetésével három korcsoportban (óvodástól serdülőig) mintegy harminc fiatal táncos mutatott be sokszor bravúros figurákat. A fellépők közül többen részt vesznek a májusi Sport Tánc Világbajnokságon is.

Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>