Véletlenül megnyomtam a távirányító BE gombját, de most sem kellett volna. Magyaráz az ügyeletes főokos, visszacsatolása nyilván nincs, mert ha pillanatra megállna, maga is meglepődne: '… a madárinfluenza terjedésének megakadályozására ennyi-és-ennyi mérget teszünk ki, ennyi-és-ennyi madarat pusztítunk el…" Nem százakról, ezrekről beszélt, hanem százezrekről. Vannak a világnak nálunk bölcsebb fertályai, ahol a mászó bogárra sem lépnek rá, mert tudják, minden életért kár, az oktalan pusztítás pedig visszaüt, rajtunk üt a legnagyobbat.
A madaraknak helyük van a természet nagy - és a modern (nyugati) világ "vezetői" által leginkább át nem látott - körforgásában. Akár, mert megeszik a legyeket, a gyommagokat, akár, mert vidáman csivitelnek reggel, akár, mert kavarják a levegőt, vagy más, kevésbé haszonelvű okból. Ha betegek, segíteni kell rajtuk, nem "állatbarátságból", hanem jól felfogott érdekből, mert ezzel magunkon segítünk. Mielőtt egyik-másik olvasó álszentséggel vádolna, kijelentem, én is megeszem a csirkét, bár ahhoz nyilván nagyon éhesnek kellene lennem, hogy le is vágjam. Azt meg, amelyik itt kapirgál körülöttem és kiscsibe korától ismerem, amelyik képes kivenni a kenyeret a kezemből, ha nem vagyok résen, azt még akkor sem tudnám bántani.
Aki már fogott a kezében a nappaliba berepült és ott az üvegtáblák fogságába esett elkábult tollas jószágot, érezte pihés teste melegét, a pergő pulzust, belenézett az ijedt szemekbe, mindenre gondol, csak mészárlásra nem.
Volt olyan tanult barátom, aki erre a madárinfluenza-hisztériára nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: "A marhalobbi visszavág" - utalva a BSE hisztériára. Akkor szarvasmarhák százezreit mészárolták le, de előtte napokig nem kaptak enni-inni a modern állattartás és a "hatékonyság" jegyében. Most a madarakra vár(na) ugyanez a sors.
